Új vagy használt gépjármű
A 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet szerint új járműnek minősül a külföldi gyártótól közvetlenül megvásárolt és importált, illetve a Magyarországon gyártott jármű. Új járművet a külföldi gyártótól közvetlenül, illetve magyarországi forgalmazótól vagy márkakereskedőtől lehet vásárolni . A használt jármű a külföldön már forgalomba helyezett használt, illetve nem közvetlenül a gyártótól vásárolt és importált jármű . Új gépjármű vásárlása esetén az értékesítő általában átvállalja a forgalomba helyezéssel kapcsolatos ügyintézést és annak költségeit.
Milyen dokumentumokat kell megkapnia az autó vevőjének?
A jármű elidegenítése esetén a jármű jogszerű megszerzőjének (a vevőnek) át kell adni:
1. a törzskönyvet,
2. a forgalmi engedélyt,
3. a már korábban felhasznált járműkísérő lapot , valamint
4. a jármű - kivéve a lassú járművet és a lassú jármű pótkocsiját - tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor kötelezően elvégeztetett előzetes eredetiség vizsgálatról szóló hatósági határozatot .
Bejelentési kötelezettség
A gépjármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentését a változástól számított 15 napon belül, a régi tulajdonos a tulajdonjog változásáról készült okirat benyújtásával (megküldésével) teljesíti .
Amennyiben a járműnyilvántartás szerinti tulajdonos bejelenti, hogy a járművet elidegenítette vagy a közlekedési igazgatási hatóság egyéb okból észleli a változást,, és az új tulajdonos ezt 15 napon belül nem teszi meg:
1. és azt a bejelentésre történő felhívás kézhezvételét követően három munkanapon belül nem pótolja, vagy az utólagos bejelentés során hitelt érdemlően nem igazolja, hogy a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentési kötelezettségének önhibáján kívüli okból nem tudott eleget tenni, és
2. az új tulajdonos személye nem állapítható meg,
a közlekedési igazgatási hatóság a járművet hivatalból, határozattal kivonja a forgalomból, és azt a nyilvántartásba bejegyzi .
Használt gépjármű tulajdonjogának átírása
A tulajdonjog átíratásához eltérő okiratok szükségesek attól függően, hogy régi vagy új típusú forgalmi engedélye van a járműnek.
Régi típusú forgalmi engedély esetében az átírási kérelemhez csatolni kell:
1. a járműhöz korábban kiadott régi típusú forgalmi engedélyt,
2. a forgalmi engedély és törzskönyv illetékének megfelelő illeték megfizetését tanúsító igazolást,
3. a tulajdonátruházásról kiállított okiratot (adásvételi, ajándékozási szerződés, hatósági határozat stb.) vagy számlákat,
4. a műszaki érvényességet igazoló műszaki adatlapot, kivéve, ha a műszaki érvényesség a forgalmi engedély adattartalmából megállapítható .
A kérelem benyújtásakor be kell mutatni:
1. az előzetes eredetiségvizsgálat megtörténtét igazoló határozatot,
2. a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megkötéséről szóló igazolást,
3. a vagyonszerzési illeték befizetéséről szóló postai feladóvevényt, és amennyiben szükséges a rendszámtábla, érvényesítő címke igazgatási szolgáltatási díjáról szóló igazolást,
4. az ügyfél személyazonosságát igazoló okmányát (képviseleti eljárás esetén a meghatalmazást), valamint
5. jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetében 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést vagy másolatot a cégbejegyzésről, aláírási címpéldányt, a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízását .
Új típusú forgalmi engedély esetében az átírási kérelemhez csatolni kell:
1. a járműhöz korábban kiadott forgalmi engedélyt,
2. a jármű korábban kiadott törzskönyvét,
3. a Műszaki Adatlapot, kivéve, ha a műszaki érvényesség a forgalmi engedély adattartalmából megállapítható,
4. a forgalmi engedély és/vagy a törzskönyv illetékének megfizetését tanúsító igazolást, valamint
5. a tulajdonátruházásról kiállított okiratot (adásvételi, ajándékozási szerződés, hatósági határozat stb.) vagy számlát.
A kérelem benyújtásakor be kell mutatni:
1. az előzetes eredetiségvizsgálat megtörténtét igazoló határozatot,
2. a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötéséről szóló igazolást,
3. a vagyonszerzési illeték, és amennyiben szükséges, a rendszámtábla, érvényesítő címke díjának befizetéséről szóló igazolást, postai feladóvevényt,
4. az ügyfél személyazonosságát igazoló okmányát (képviseleti eljárás esetén a meghatalmazást),
5. jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság esetében 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést vagy másolatot a cégbejegyzésről, aláírási címpéldányt, cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízását .
A tulajdonjog-változást az okmányiroda nyilvántartásba veszi, melyről törzskönyvet állít ki, ha a kérelem, és a csatolt, illetve bemutatott okiratokban foglaltak megfelelnek a jogszabályban előírtaknak . A nyilvántartásban nem szereplő a bejelentést elmulasztó korábbi tulajdonos(ok) tulajdonjogát az okmányiroda a törzskönyv kiállítása nélkül jegyzi be a nyilvántartásba . A jármű tulajdonjogával kapcsolatos kérelemre induló eljárásokban a kérelmet - néhány kivételtől eltekintve - a kormányzati portálon ( www.magyarorszag.hu) keresztül elektronikus úton is elő lehet terjeszteni .
Az okmányiroda a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg nem állít ki forgalmi engedélyt, ha a kérelmező nem tudja igazolni
1. a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét, vagy
2. a jármű műszaki alkalmasságát.
Ebben az esetben a bemutatott forgalmi engedély "Hivatalos feljegyzések" rovatában ezt jelölni kell, és az ügyfelet hiánypótlásra kell felszólítani .
A tulajdonosváltozás költségei
A forgalmi engedély és a törzskönyv kiadásáért 6000-6000 forint illetéket kell fizetni.
A gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén fizetendő vagyonszerzési illeték mértéke:
1. a hajtómotor hengerűrtartalmának minden cm3-e után 15 forint,
2. az 1890 cm3-t meghaladó hengerűrtartalmú személygépkocsi és az 500 cm3-t meghaladó hajtómotor lökettérfogatú motorkerékpár esetén minden megkezdett cm3-e után 20 forint,
3. a kizárólag elektromos hajtómotorral felszerelt gépjármű esetében a hajtómotor teljesítményének minden megkezdett 1 kW-ja után 600 forintot,
4. Wankel motorral üzemelő gépjármű esetén a kamratérfogat minden megkezdett cm3-e után 30 forint.
Gépjármű tulajdonjoga meghatározott hányadának megszerzése esetén - ideértve a haszonélvezeti jog szerzését is - a megszerzett hányadra arányosan eső illetéket kell fizetni . Az illetéket a gépjármű, pótkocsi átírását megelőzően az okmányirodánál beszerzett készpénzátutalási megbízás (csekk) útján, illetve - amennyiben erre lehetőség van - az okmányirodán bankkártyával kell az illetékes illetékhivatal illetékbeszedési számlája javára vagy készpénzzel az okmányiroda házipénztárába megfizetni.
Az illetékes okmányiroda gondoskodik a jármű tulajdonjogát igazoló hatósági okmány (törzskönyv) kiállításáról, cseréjéről, pótlásáról, továbbá ellátja a jármű közúti forgalomban tarthatóságát igazoló okmány kiállításával, cseréjével, pótlásával és az ügyfél részére történő átadásával kapcsolatos feladatokat .
Eredetiségvizsgálat
A közlekedési igazgatási eljárásban a jármű műszaki eredetiségét a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal által kiállított határozattal kell igazolni .
Az eredetiségvizsgálatot kötelező elvégezni:
1. használt, továbbá a gyártótól származó járműkísérő lappal nem rendelkező új jármű, valamint a járműnyilvántartásba korábban még nem vett lassú jármű, vagy egyéb jármű első forgalomba helyezésekor;
2. a forgalomból végleg, illetőleg átmeneti időszakra kivont járművek ismételt forgalomba helyezésekor, illetve a forgalomból ideiglenesen kivont járművek esetén az ismételt forgalomba helyezéskor akkor, ha tulajdonos változás következett be;
3. a kivitel előtt Magyarországon már forgalomba helyezett járművek külföldre történő értékesítése miatt a jármű forgalomból történő kivonásakor, illetve a kiviteli rendszám kiadásakor;
4. a jármű alvázszámának megváltoztatásával járó műszaki beavatkozást (alvázszámot hordozó szerkezeti elem, alváz vagy karosszéria cseréje) megelőzően;
5. biztosítási esemény - kárrendezés - kapcsán forgalomból kivont jármű ismételt forgalomba helyezésekor;
6. a jármű - kivéve a lassú járművet és a lassú jármű pótkocsiját - tulajdonjogában bekövetkezett változás nyilvántartásba vételekor;
7. ha a közlekedési hatóság a jármű alvázszámában az eredeti állapothoz képest változást észlel .
Előzetes eredetiség igazolása nélkül is nyilvántartásba kell venni a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változást, ha
1. annak jogalapja öröklés,
2. annak jogalapja gazdasági társaságok átalakulásával bekövetkezett vagyonszerzés, feltéve, hogy az újonnan létrejött gazdálkodó szervezet a korábbinak általános jogutódja lesz,
3. annak jogalapja a közös tulajdon megszüntetése, amennyiben a jármű valamelyik tulajdonostárs tulajdonába kerül, vagy közös tulajdon létesítése esetén, ha az egyik tulajdonostárs korábban a jármű tulajdonosa volt,
4. a jármű nyilvántartott üzemben tartója változatlan marad, feltéve, ha a lízingszerződés teljesülésével a jármű tulajdonjogát megszerzi,
5. annak jogalapja állami szerv kezelésében, tulajdonában lévő jármű egymás közötti tulajdonjog változása,
6. annak jogalapja a cégjegyzék vagy a vállalkozói igazolvány alapján az adás-vétel időpontjában főtevékenységük szerint gépjármű-kereskedelemre jogosult vállalkozók egymás közötti használt jármű adás-vétel, kivéve a rendeltetésszerű használat céljából történő tulajdonszerzést .
Muzeális jellegű járművek esetében a forgalomba helyezés, valamint tulajdonjog-változás esetében is mellőzhető az eredetiségvizsgálat .
A járműkísérő lap
A járműkísérő lap a járműforgalmazók és a járműgyártók által Magyarországra behozott, illetve a Magyarországon gyártott új járművekre kiadott szigorú számadásos okmány, amely kitöltése után a jármű belföldi nyilvántartásba vételéig igazolja a jármű feletti rendelkezési jogot. A gépjármű-forgalmazókat kérelemre, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vagy megbízottja látja el járműkísérő lappal .
Az előzetes eredetiségellenőrzésért fizetendő díjak (Ft/db) :
1. a személygépkocsik:
2.
o kis kategória (1400 ccm hengerűrtartalomig): 14 300 forint,
o közép kategória (1401-2000 ccm hengerűrtartalomig): 15 300 forint,
o felső kategória (2001 ccm hengerűrtartalom felett): 16 100 forint;
3. motorkerékpárok:
4.
o 500 ccm hengerűrtartalomig: 13 000 forint,
o 500 ccm hengerűrtartalom felett: 14 000 forint;
5. kis tehergépkocsik (megengedett legnagyobb össztömeg: 3,5 t-ig): 16 600 forint;
6. tehergépkocsik:
7.
o megengedett legnagyobb össztömeg 3,5-7,5 t-ig: 17 600 forint;
o megengedett legnagyobb össztömeg 7,5 t-tól: 18 600 forint;
8. autóbusz:
9.
o szállítható személyek száma 20 főig: 17 700 forint,
o szállítható személyek száma 20 fő felett: 18 700 forint;
10. mezőgazdasági vontató, lassú jármű: 16 600 forint;
11. pótkocsi:
12.
o könnyű pótkocsi (lakókocsi): 13 000 forint,
o nehéz pótkocsi 14 500 forint,
o különleges pótkocsi (felépítménnyel ellátott): 14 500 forint.
A járműkísérő lap
A járműkísérő lap a járműforgalmazók és a járműgyártók által Magyarországra behozott, illetve a Magyarországon gyártott új járművekre kiadott szigorú számadásos okmány, amely kitöltése után a jármű belföldi nyilvántartásba vételéig igazolja a jármű feletti rendelkezési jogot. A gépjármű-forgalmazókat kérelemre, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vagy megbízottja látja el járműkísérő lappal .